Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Tudásmegosztó applikáció a természetes vízmegtartó megoldások támogatásáért

2020. október 19

 

A mobilalkalmazás alapvetően önkormányzati dolgozók számára készült, de hasznos lehet vízgazdálkodási és környezetvédelemi szakértők számára is. Az applikáció egy széleskörű szakmai egyeztetést követően született, amelynek során a PANNON felmérte az igényeket és összegyűjtötte azt a tudásanyagot, amit később az applikációba integrált. 

Az applikáció azért kerül fejlesztésre, hogy segítse azonosítani és megérteni a szükséges természetes vízmegtartó intézkedéseket. További fontos cél, hogy a pályázatban megvalósított pilot projektek országosan is elterjedjenek. Ennek egyik formája, hogy az applikáción keresztül az önkormányzatok hírt kapnak már megvalósult vagy megvalósítás alatt lévő természetes vízmegtartó megoldásokról és a jó példákat látva a saját településükön is megvalósítsák azokat. Ezeket az applikáció alábbi menüpontjaiban kívánjuk megvalósítani: 

  • Megoldások menüpont, ahol össze van szedve, hogy milyen típusú problémákra milyen megoldások képzelhetőek el. Tartalmazza az adott megoldás intézkedési tervét is. Ezeket a gyakorlatokat az applikáció felhasználói adják meg az új bejelentés alatt és a PANNON teszi közzé lektorálás után (crowdsourcing).
  • Jó példák menüpont, ahol feltöltésre kerülnek azok a megoldások, amelyek már működnek itthon, vagy más országokban. 
  • Hasznos oldalak menüpont, ahol olyan weboldalakat gyűjtöttünk össze, amelyek hasonló témában osztanak meg szakmai tartalmat (pl. nwrm.eu, Klímabarát Települések Szövetsége által összegyűjtött jó gyakorlatok)
  • Szakmai háttér menüpont, ahol elérhetőek a vízügyi szakemberek elérhetőségei, a jogszabályi háttere az egyes beruházásoknak és a vonatkozó technológiák leírása.

Az applikáció elsődleges felhasználói célcsoportja az önkormányzati szektor, emellett más érintett csoportok, gazdálkodók és szakemberek számára is hasznos, hiszen egy helyre van összegyűjtve az összes természetes vízmegtartással kapcsolatos információ. Innen tudnak értesülni arról, hogy más településen milyen projektek valósultak meg és itt kapnak segítséget amennyiben saját projektet szeretnének létrehozni, illetve itt kapnak információt olyan eseményekről, amelyek érdekesek lehetnek számukra a jövőben.

 

 

Az applikáción elérhető egy hírfolyam, ahova a PANNON folyamatosan tölt fel híreket az alábbi témákban:

  • Megvalósult pilot projektről hírek (önkormányzatok által megosztott tartalmak)
  • Más önkormányzatnál megvalósuló projektek
  • Vízgazdálkodással kapcsolatos cikkek, események
  • Más országban megvalósuló jó példák
  • Önkormányzatok számára felhívások
  • Vízügyi szakemberek véleményei, jó tanácsai
  • Jogszabályi háttér
  • Pályázati lehetőségek

Az önkormányzatokkal végzett felmérés alapján az applikációba bekerült egy kvíz funkció is, amelyek célja a felhasználók klímavédelemmel és vízgazdálkodással kapcsolatos tudásának növelése játékos formában és az interaktivitás kialakítása, fenntartása.

Az applikáció elérhető mind az Apple Store-ban, mind pedig a Google Play-ben. Az applikáció mindenki számára ingyenes letölthető és használható egy egyszerű regisztráció után. Az applikáció tartalma elérhető magyarul és angolul is. 

A mobilalkalmazás letölthető az alábbi linkeken:

A projektről további információ az alábbi honlapon érhető el.

Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz

Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz

Fenntarthatóbb városi rendszerek

Fenntarthatóbb városi rendszerek