Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Elérhetőek a “Fenntartható települési vízgazdálkodás aktuális kihívásai” konferencia előadásainak anyagai

2020. december 02

 

A 2020.november 24-én megtartott “A fenntartható települési vízgazdálkodás aktuális kihívásai” című konferencián több mint 100 érdeklődővel oszthattuk meg a LIFE-MICACC pályázatban elért eredményeket.

A köszöntők után Herczig Zsuzsanna a projekt szakmai vezetője bemutatta a pályázatot, Tordai Sándor Püspökszilágy polgármestere a településen megvalósított eredményeket ismertette, Kerpely Klára a WWF projektvezetője a pályázat során tett tanulmányutak tapasztalatairól mesélt, Budai Edina és Riesz Lóránt a Pannon Pro Innovációs Kft. munkatársai a pályázat keretén belül megvalósított vízgyűjtői lefolyásmodellezésekről és online applikációról tájékoztatta a résztvevőket.

Ezen felül szakmai előadásokat hallhattak az érdeklődők Dr. Balatonyi Lászlótól az Országos Vízügyi Igazgatóság munkatársától a települési vízgazdálkodásról és Dr. Domokos Endrétől a Pannon Egyetem munkatársától az ipar hatásáról a települési vízgazdálkodásban.

Az online klímakonferencia előadásairól készült felvételek elérhetőek az alábbi linken.

Az előadások prezentáció (pdf formátumban) pedig ezen a linken érhetőek el.

Köszönjük a társzervezőknek a Klímabarát Települések Szövetségének és a Veszprém Megyei Önkormányzatnak a színvonalas szervezést.

A klímakonferenciáról több információ ebben a cikkünkben olvasható.
A konferencián bemutatott LIFE-MICACC online mobilalkalmazásról további információ ebben a cikkben érhető el.

Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz

Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz

Fenntarthatóbb városi rendszerek

Fenntarthatóbb városi rendszerek