Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Sikeresen zártuk a Catapult élelmiszer ellátási láncokról szóló programunkat

2019. november 26

Az EIT Climate-KIC és a PANNON Pro szeptember második felében rendezte meg az élelmiszer ellátási láncok témájú Catapult programját. A program első hete Magyarországon, a második hete pedig Spanyolországban került megrendezésre. Az oktatási program keretében 20 PhD hallgatónak és kutatónak nyílt lehetősége arra, hogy két coach vezetésével szakmai látogatásokon,  előadásokon illetve  workshopokon vehessen részt.

 

A résztvevők az első héten több előadást is meghallgattak - többek között az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetről (FAO), különféle élelmiszer vonatkozású mozgalmakról, és ezen programok jogszabályi hátteréről.  Továbbá részt vettek design thinking és kommunikációs workshopokon is. Ellátogatattak a Zsámboki Biokertbe, a Kisdiófa Közösségi Kertbe és két biogazda bemutatta nekik az állattenyésztés folyamatát.

 

A vasárnapi közös utazást követően a második héten a fiatalok elmentek a La Albufera nemzeti parkba és a mercavalénciai élelmiszerpiacra. Majd szakmai tréningeken vettek részt amelyek témái: üzleti modell kidolgozás, ‘story telling’ és pitch prezentálás voltak. A program során kisebb csapatokban dolgoztak az élelmiszer témához kapcsolódó innovatív ötletetiken, amelyeket a második hét végén szakmai zsűri előtt mutattak be.  A kapott visszajelzések alapján tudták véglegesíteteni az ötletüket egy írásbeli összefoglalóban, amelyet az EIT Climate-KIC szakértői fognak értékelni.

A diákok új szemléletmóddal kidolgozott élelmiszeriparhoz kapcsolódó ötletei között volt a tanácsadó vállalkozást, amely gazdaságoknak LEAN menedzsment szolgáltatásokat nyújtana a hatékonyabb fejlesztések érdekében; vagy a központi környezetvédelmi hatás és tápanyag-tartalom szempontú élelmiszer- címkézési rendszert bevezetését ösztönző ötlet; illetve egy olyan adatbázis kialakítása, amely megbízható előrejelzéseket tud felállítani a klímaváltozási és termelési (kínálati), illetve népesség-növekedési/fogyasztási (keresleti) adatokat felhasználva.

 

Visit at the Kis Diófa