Ugrás a tartalomra

Jelenlegi hely

Összefoglaló az 5. CliMate Brunchról

2016. április 25

Mit is jelent pontosan az, hogy etikus bank? Hogy lehet egy bank felelős?

Magyarországon meglehetősen negatív megítélése van a bankoknak, ám Kun Szilvi egy új perspektívába helyezve a banki működést, a fenntarthatóság elveire alapozott üzleti döntéshozatal és felelősségvállalás mechanizmusáról számolt be néhány érdekes projekten keresztül. 

Történeti áttekintés

Közel 20 éve működnek nyereségesen a legnagyobb hazai, 100%-ig magyar magántulajdonban lévő pénzintézetként. A 2008-ban a bank tulajdonosai, vezetői és alkalmazottai közösen jutottak arra a következtetésre, hogy elérkezett az ideje a banki működés új alapokra való helyezésének, és 2010-ben együtt alkották meg az új stratégiát.

Ebben az átalakulásban a Triodos holland Bank mintaként szolgált, ami elsősorban szélerőművek finanszírozásából nőtte ki magát. Az 'új bank' egy olyan értékeken alapuló banki működést és a döntéshozatalt jelent, ami a profitmaximalizálás mellett a fenntarthatóság elveire alapozva, társadalmi és környezeti hatást egyaránt nagy mértékben figyelembe vesz. A fenntarthatóság és felelősségvállalás nem csak egyes programokon keresztül valósul meg, hanem az alapműködésbe beépülten áthatja a teljes banki tevékenységet. 

Alaptevékenységbe ágyazott felelősségvállalási pontok

A MagNet Bank összekapcsolja a három látszólagos ellenérdekben álló felet: a betétest, a hitelest valamint magát a bankot. A betétes minél magasabb, a hiteles annál alacsonyabb kamatot, a bank pedig profitot szeretne ebből a folyamatból termelni. A MagNet Bank ezt a 3 érdekcsoportot köti össze a közösségi betétekkel és hitelekkel.

A közösségi banki betétesek jogosultak meghatározni és nyomon követni, mi történik pénzükkel, és kinek a hitelét teszik kedvezményesebbé, hiszen dönthetnek arról, hogy 7 szféra közül melyiket szeretnék támogatni a betétjükkel és akár különálló projekteket is választhatnak. Ezt követően a bank kizárólag a megjelölt szférába helyez ki hitelt. A betétes egy meghatározott sávon belül dönthet betétjének kamatáról: akár a piaci kamatoktól alacsonyabbat is választhat, ha azt szeretné, hogy az adott hitelfelvevő hitele még olcsóbb legyen.

A hiteles ügyfeleknek lehetőségük van kölcsönkamataik csökkentésére, hiszen amennyiben ügyfelek betétet helyeznek el egy általuk választott szférában szereplő hitelfelvevő hitele mögé, úgy a hitfelvevő terhei csökkennek. Ennek érdekében – felhatalmazás alapján – hiteles ügyfelekről közzétesznek bizonyos adatokat, hogy betétes ügyfelek megismerjék az általuk választott kedvezményezettet, kezdeményezést.

Hitelbírálat esetén nem csak pénzügyi mutatókat vizsgálják, hanem a pozitívan szűrik azokat a projekteket, amelyek jótékonyan hatnak a társadalmunkra, környezetünkre.

Egy figyelemreméltó példa, hogy hogyan takarított meg az Óbudai Waldorf Iskola évi több mint 640 000 forintot?  Az iskolába járó gyerekek szülei meghatározhatják, hogy a betétjüket az Iskola hitele mögé állítják és így az majdnem háromszor annyi betétet gyűjtött, mint maga a hitelösszege.

Becsületkasszás számlavezetés

Lakossági ügyfelek maguk dönthetik el, hogy mennyit fizetnek számlavezetésükért. A döntési lehetőség felajánlása lehetőséget teremt, hogy Ügyfeleket tájékoztassák – mennyit fizetnek valójában egy szolgáltatásért. Az ilyen lehetőség felajánlása szokatlan, de ez egy első lépés afelé, hogy a szolgáltatási díjak minél átláthatóbbak legyenek. A banknak fontosabb, hogy ügyfeleik aktívan döntenek és rendelkeznek számlavezetési díjuk mértékéről, mint maga a megjelölt összeg. 

Érdekes tapasztalat, hogy míg az ügyfelek választhatják a 0 forintos számlavezetési díjat, a 60 százalékuk mégis úgy dönt, fizet a szolgáltatásért. 

Közösségi Adományozási Program

A Közösségi Adományozási Program keretében átlagosan évi 30 millió forinttal támogatnak civil szervezeteket, az ügyfeleik döntése alapján. Megosztják minden ügyfelükkel, hogy mennyivel járultak hozzá a nyereséghez és megkérik őket, rendelkezzen arról, hogy ezen összeg 10%-át a Bank mely jó társadalmi ügyre fordítsa. A Programnak köszönhetően évi átlag 80 szervezet részesül ilyen támogatásban.

Segítő Bankkártya Program

Ügyfeleik bankkártyás vásárlásaik összegének 1-3 ezrelékét jóváírják az általuk választott civil szervezet számláján. Jelenleg több mint 170 szervezet közül választhatnak az ügyfelek, és a lista folyamatosan bővül újabb és újabb lehetőségekkel.

Megújuló energiahordozók finanszírozás

Magyarország teljes villamosenergia termelésének összesen 2%-a származik napenergiából. Közel 1.500 db napelemes rendszer működik hazánkban, mely akár 72.000 háztartás részleges villamosenergia igényét fedezi. Ez a szám évről évre duplájára nő.
A MagNet Bank elkötelezett támogatója a megújuló energiahordozók elterjedésének hazánkban. Az újonnan épülő napelempark projektek jelentős részét a Közösségi Bank finanszírozza és folyamatosan keresi a kapcsolatot további olyan új beruházásokkal, melyek az energiagazdálkodás fenntarthatóvá tételét tűzik ki célul.

 

 

Fenntartható városi rendszerek

Sustainable city systems