Skip to main content

You are here

A klímaváltozás nagy kihívás, de nagy lehetőség is

09. December 2014.

Európa hiába jár élen az alkalmazkodási és kibocsátás-csökkentési törekvésekben, azért az Uniós tagállamok sem immunisak a klímaváltozás hatásaira. Éppen ezért a legutóbbi IPCC jelentés kapcsánközös cselekvésre, megoldás-orientált gondolkodásra szólított fel a legnagyobb európai klímainnovációs partnerség, a Climate-KIC frissen kinevezett vezérigazgatója, Bertrand van Ee.

A holland származású szakember, aki október 1 óta vezeti a több mint 230 partnerből álló európai szervezetet, kihangsúlyozta, hogy a legnagyobb hatások a városainkat és városi területeinket érik majd, ahol Európa lakosságának háromnegyed él. Az IPCC jelentése egyértelműen tartalmazza, hogy Európa legszebb és történelmileg nevezetes városai közül jónéhány szembesül majd jelentős szennyezéssel, árvizekkel valamint élelmiszer- és vízhiánnyal.

A klímaváltozás egy soha nem látott kihívás – nyilatkozta van Ee– de egyben egy nagy lehetőség is. Azt látjuk, hogy az együttműködések egyre erősebbek és nagyobbak – partnerségek jönnek létre az üzleti, ipari szereplők között, de a magán és közszféra együttműködéséből is. Többé nem számíthatunk arra, hogy a 20. századi gazdasági modelljeink tovább zöldíthetők. E helyett új modelleket kell kialakítanunk, amelyek fenntartható munkahelyeket biztosítanak, valamint lecsökkentik a CO2-kibocsátás szintjét úgy, hogy nem rövid, hanem hosszútávon teremtenek értéket. Egyedül így tudjuk a környezeti és a gazdasági jólét céljait egyesíteni.

A folytatást a Klímablogon olvashatod.

 

Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz

Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz

Biomassza alapú gazdaság fejlesztése

Biomassza alapú gazdaság fejlesztése

Fenntarthatóbb városi rendszerek

Fenntarthatóbb városi rendszerek

Ipari szimbiózis

Ipari szimbiózis